Ha már az időjárás miatt úgy alakult, hogy a szabadtéri gyakorlásra nincs mód, akkor most a billentyűzetet koptatom kicsit.
Nem, még mindig nem az anatómiai és edzési téma következik. :P
Néhány bejegyzéssel ezelőtt írtam a nyílvesszőkről. Akkor ajánlottam is pár linket az érdeklődőknek. Aztán az elmúlt hetek gyakorlása során az általam használt nyílvesszőkkel kapcsolatban felmerült némi probléma, amire megoldást keresve újra, de most már alaposabban végigolvastam az általam ajánlottakat, és úgy érzem, múltkori bejegyzésem egy kicsit elnagyoltra sikerült.
Egyébként a problémám megoldására sehol nem találtam konkrét leírást, csupán pár olyan fényképet, ami megerősített abban, hogy jó úton járok. A problémám pedig az volt, hogy a kifutót az íjon akármennyire gyorsra állítottam, a nyílvessző egyik tolla mindig hozzáért lövéskor. Ezt végül is az okozta, hogy amikor a nyílvesszőket megrendeltem, a boltban, ahol összerakták (méretre vágták, feltollazták és a hegyet is felszerelték rá) a nockot úgy állították be a felragasztott tollakhoz viszonyítva, ahogy a hagyományos - értsd: nem csigás - íjakhoz szokás, vagyis amikor a vesszőt a nocknál fogva felpattintom az íj idegére, akkor a vezértoll az íj középrészével ellentétes oldalon helyezkedik el, amiből az következik, hogy a másik két toll közül az egyik kicsit ferdén lefelé, a másik ugyanilyen szögben felfelé áll. Ez a hagyományos íjaknál teljesen jó, mert így tud a legsimábban elcsúszni lövéskor a vessző az íj középrésze mellett. Ellenben a csigás íjnál éppenséggel nem a vesszőtől balra helyezkedik el az a terület, ami mentén elcsúszik, hanem alatta, vagyis a vezértollnak illene felfelé állnia. Ennek elérésére az összes vesszőn el kellett forgatnom a nockot a megfelelő állásba, így megszűnt a korábbi hiba.
De miért is említettem előbb, hogy a korábbi bejegyzésem elnagyolt volt?
Akkor említést tettem a nyílvessző súlyáról, és azt hangsúlyoztam, hogy minél könnyebb, annál jobb. Végül is ezt kell némileg árnyalnom.
Az íjam használati utasításában rögzítik, hogy a gyártó által vállalt garancia abban az esetben érvényes, ha olyan nyílvesszőt használok, aminek a súlya a húzóerő minden fontjára számolva legalább 5 grain. Ez pedig megfelel az IBO ajánlásnak (most azért sem bontom ki, minek a rövidítése ez a betűszó). Léteznek íjak, aminek a gyártója akár nehezebb vesszőt is előírhat a garancia feltételéül. De mit is jelent ez?
Az íjnak a lövéskor, vagyis az ideg elengedésekor szükséges egy megfelelő mértékű ellenállás, ami nélkül az íj sérülhet, ugyanúgy mint egy vessző nélküli oldás esetén. Ezt az ellenállást a vessző biztosítja, feltéve, ha kellően nagy a tömege, ezáltal megfelelő a tehetetlenségéből adódó ellenállása. Erre vannak különböző standardok, a legáltalánosabban használt az IBO féle ajánlás, vagyis például egy 70 font húzóerejű íj esetében minimum 350 grain súlyú nyílvessző használandó. A csavar az egészben az, hogy egy nyílvessző súlya nem csak magából a vesszőt alkotó csőből, hanem a nockból, a tollakból, az insertből és a hegyből adódik össze. Tehát amikor nyílvesszőt vásárolunk, akkor az alkatrészeit annak megfelelően kell összeválogatni, hogy legalább a minimális súlyt kiadják.
De ez mind nem elég, a nyílvessző kiválasztásakor arra is szükséges figyelemmel lenni, hogy a megfelelő merevségű vesszőt válasszuk, mert sem a túl merev, sem a túl hajlékony nem előnyös. De mit is jelent ez a merevség? Az íj oldásakor az ideg elkezdi a vesszőt áttolni a kifutón. Igen ám, de a vessző végén ott az insert és a hegy, ami egyáltalán nem rugalmas, hanem egy merev, viszonylag nagy tömegű tehetetlen teher, ami ellenáll a vesszőnek, így a nyílvessző a lövés pillanatától meghajlik. Ha a vessző túl merev, akkor a lövések során sérülhet, hamarabb tönkremegy. Ha túl rugalmas, akkor a röppályáján fog jobban "bukdácsolni", vagyis pontatlanabb. Szerencsére a nyílvessző gyártók megadnak segédtáblázatokat, vagy napjainkban segédprogramokat, aminek a segítségével gyorsan eldönthető, hogy milyen merevségű vessző szükséges az íjunkhoz. A merevséget egyébként a veszőn lévő szám jelzi, minél kisebb, annál merevebb, vagyis egy 400-as jelzésű merevebb, mint egy 600-as. Az Easton vesszőinél legalábbis, de a gyártók többsége is hasonlóan számozza a vesszőit. Vannak persze kivételek, de az eladónak ezzel illik tisztában lennie.
És itt jön a nyílvessző választás művészete. Az íj sajátosságainak ismeretében meghatározható, hogy milyen merev vessző kell. A vesszőknek az előbb említett táblázatból ismert a hüvelykenkénti súlya is. Mivel a vesszőt szükséges a húzáshosszhoz illeszkedő hosszúságúra levágni, így valószínűleg önmagában a súlya kevés lesz az íjhoz, tehát ezután kell összeválogatni a megfelelő súlyú nockot, tollat, insertet és hegyet. Közben figyelni kell arra is, hogy a vessző egyensúlyi pontja azért mégis a középpontnál előrébb legyen a megfelelően stabil röppályához, valamint a tollak a felhasználási célnak megfelelő méretűek és elhelyezkedésűek legyenek, vagyis a levegőben a megfelelő irányú és sebességű pörgést biztosítsák a vesszőnek.
Arról már nem is teszek említést, hogy vadászatra miért előnyösebb az előírtnál nagyobb súlyú vessző, a vadászhegy miként befolyásolja a vessző súlyeloszlását, valamint röppályáját. Akit ez érdekel, az tényleg olvassa el ezt: Carbon Arrow University