Terveim szerint le fogom írni kezdeti tapasztalatimat mind az íj, mind a felszerelés kiválasztásában, megosztom azokat a neten elérhető infókat, amik nekem is segítettek, de leírom majd a gyakorlatban felmerült problémáimat is okulásul másoknak.
De mindenek előtt azt írom most le, miért is az íjászat?
Talán mert nyilas vagyok. Bár lehet, hogy ez így kissé nyálas. :)
Gyerek koromtól érdekelt a vadászat és a fegyverek, de mivel városban nőttem fel, ténylegesen nem tudtam kiélni ezt az érdeklődésemet. Ha alkalom adódott, múzeumokban tanulmányoztam a kitömött állatokat, olvastam a Nimródot, és kb. ennyi. Aztán a '80-as évek második felében, gimnazista koromban megtudtam, hogy Miskolcon is van egy lövészklub, ahol futóvad-lövészetet, valamint skeet lövészetet lehetett gyakorolni. El is kezdtem járni edzésükre. Kezdetben, a téli időszakban teremben, légpuskával gyakoroltunk álló céltáblára, de tavasztól a Csanyikban beindult az igazi, hamisítatlan lőporfüstös lövészet. Egy haverommal jártunk ki egy nyáron át sörétes puskával durrogtatni, de sajnos a korongokra nem voltam igazán veszélyes, így az szezon végére arra jutottam, hogy talán még sem ez az a sport, amiben sikereim lehetnek.
Még ezen az őszön, talán 88-ban (vagy 89-ben?) volt egy kiállítás a miskolci Vadászklubban. (Lehet, hogy nem így hívták, de valami hasonló neve volt, a Bajcsy-Zsilinszky utcán volt, emlékeim szerint.) Itt kitömött állatoktól kezdve vadászati felszereléseken át fegyverekig állítottak ki mindenféle érdekességet. És a fegyvereket kézbe is lehetett venni. A haverommal mentünk el erre a kiállításra, és itt láttam életemben először testközelből igazi íjat és számszeríjat. Számszeríjból a Barnett termékeit mutatták be, a pisztoly méretűtől a Commando-ig. Az íjak nem tudom melyik cég termékei voltak, de a prospektusukon nagy betűkkel az állt: Saco. Ma már nem találom nyomát ennek a neten. De a lényeg: csigás íjakat állítottak ki!
Korábban csigás íjat egy Frankonia Jagd katalógusban láttam. Mi tagadás, elég gagyinak tűnt. Gyerekeknek, cserkészeknek kínálták, piros volt, a végein a csigák is nevetségesen mutattak, nem keltette komoly fegyver látszatát. De a kiállításon látott vadászíjak alapján rádöbbentem, hogy ez lesz AZ a fegyver, ami valóban érdekel. A probléma csupán az volt, hogy a kezünkbe adták, de még csak meg sem bírtuk mozdítani az ideget. Miközben az a fickó, aki bemutatta az íjakat, simán kihúzta bármelyiket, miközben mi akármennyire erőlködtünk, mintha egy fixen kifeszített drótot rángatnánk. Pedig a bemutatót tartó fickó is egy velünk egy magasságú, vézna ember volt.
Innentől kezdve mindent elolvastam, amit a vadász-íjászatról lehetett, ami nem volt túl sok vidéken, az internet előtti időkben. Nimród, és a Venatus. Valamint ilyen olvasmány volt egy Nimród melléklet is Fábián Gyulától, a honfoglalás kori íj rekonstrukciójáról. Részletesen leírta, hogyan, miből készül, milyenek a tulajdonságai. Akár házilag is elkészíthető lett volna a leírás alapján, ha a megfelelő anyagokhoz hozzá lehetett volna jutni.
Aztán jött 1990. és az egyetem.
Gödöllőn egy időben működött is egy íjászklub-szerű valami. Volt néhány reflexíjuk, azokhoz pár vessző, és ennyi. Az íjak szebb napokat látott, Kassai gyártmányú íjak voltak. A kifutón kívül semmi egyéb nem volt rajtuk, sem stabilizátor, sem irányzék. Céltábla nem volt, a homokos partfalhoz állított hullámpapírt lövöldöztük, ha eltaláltuk egyáltalán. Jártak ki "felnőttek" is saját íjjal, néhányuknak csigás íja is volt. Az egyikük engedte is kipróbálni. És milyen érdekes, de azt ki bírtam húzni. A titok az volt, hogy 55 fontra volt beállítva. Nem is volt olyan nehéz. :) Volt egy másik fickó, aki minden lövéséért megküzdött. Egyszer dicsekedett is vele, hogy már elég erős a 65 fonthoz. Hát, nem igazán úgy nézett ki.
Ekkor kezdtem el Pesten íjász boltokba járni, de rá kellett jönnöm, hogy az ösztöndíjból nem fog összejönni egy kedvem szerinti íjra való. Aztán az íjász klub is elmúlt. Később, de még egyetem alatt kezembe került egy tradicionális nomád íj, lőttem is vele párat, de nem bírtam ráérezni. Meg aztán arra is rájöttem, hogy a vadászatból éppen csak az ölés nem érdekel, így fegyverre sincs szükségem, tehát az íjászat is látszólag feledésbe merült.
Persze, továbbra is rácsodálkoztam, ha egy-egy filmen megláttam valamilyen csigás íjat. Furcsa volt, hogy mekkorára nőttek a csigák, milyen "hülye" alakúak lettek, szinte nevetséges volt a régről ismert formához képest. Ha valahol boltban láttam, akkor az is furcsa volt, mennyire bonyolulttá váltak, volt olyan ami a csigákon kívül egyéb billenős mechanizmussal is rendelkezett. Egyszerűen nem voltak vonzóak.
Végül elérkezett az idei év, és úgy éreztem, eljött az ideje, hogy legyen egy saját íjam. Hogy miért? Talán kapuzárási pánik? :) Vagy mert olyan érzésem támadt, hogy még az életem múlhat rajta, hogy legyen egy fegyverem? Talán ez mind igaz. De a lényeg az, hogy megvettem életem első íját, és egy új világ nyílt ki előttem.
Legközelebb arról írok, mi alapján döntöttem el, hogy hagyományos, vagy csigás íjat válasszak, és melyik gyártó melyik típusát. Leírom azt is, hogy az eddigi gyakorlat fényében ma is így döntenék-e.
Még egy oldschool filmrészlet:
Tehát, majd jövök. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése