Az íjhoz szükséges felszerelések 2.

Hát akkor folytassuk!

Tehát van egy íjunk, és vannak vesszőink. A régi időkben ennyi nagyjából elég is volt ahhoz, hogy kedvünkre lőjük a nyilainkat mindabba, amibe csak akartuk. Habár azért egy hagyományos íj esetében is van még szükség pár dologra.

Például idegre az íjon. A csigás íjakon ugyebár ez adott, tennivaló legfeljebb akkor van vele, amikor waxoljuk, vagy cserére szorul, egyébként állandóan a helyén van. A hagyományos íjaknál viszont az ideget, (vagy húrt) viszont a lövészet előtt fel kell helyezni az íjra, majd a lövészet végeztével célszerű levenni, megelőzve az íj elfáradását a folyamatos feszített állapot miatt. Ezt az ideg-felhelyezést nevezzük az íj felajzásának. Ennek is meg van a biztonságos technikája, nem túl bonyolult.

A csigás íj azonban folyamatosan felajzott állapotban van. Persze az íj anyaga ettől nem fárad el úgy, mint a fából készült íjak esetén.

Szóval van íjunk felajzva, nyílvesszőnk, mi is kell még?

Minimum két további dolog. Egy kifutó, és egy göb. A kifutó az a szerkezet, amin a vessző siklik végig lövéskor, a göb pedig egy göb az idegen (milyen meglepő!), ami arra szolgál, hogy a nyílvesszőt mindig azonos helyen illeszthessük az idegre. Nélküle esetleges lenne, hogy hová száll a vessző, ugyanis nehezen tudnánk mindig azonos módon kilőni, hiszen a vessző vége lejjebb, vagy feljebb esne az íj középpontjától.

Persze ezek a dolgok sem ennyire egyszerűek egy csigás íj esetében.
Például, hogy egyáltalán szükséges a kifutó, nem pedig az íjat tartó kézen siklik végig a vessző lövéskor, mint a hagyományos, tradicionális íjak esetében. Ennek oka azonban hamar világossá válik, ha egy pillantást vetünk bármely csigás íj testére, amin van egy formázott markolat, ami a tartótámasztó kéz-be illik, a markolat fölött az íj teste pedig elvékonyodik, sőt egy többé-kevésbé homorú ívben el is távolodik az íj középvonalától, éppen azért, hogy a kifutót fel lehessen rá úgy szerelni, hogy a nyílvessző mégis a középvonalon haladjon át. Ami a lényeg tehát, a tartó kéz viszonylag távol esik a vesszőtől. Természetesen ha nem így lenne, akkor is csak egy komolyabb kesztyűben bírná elviselni az íjász a sikló vessző súrlódását és a tollak ütését, hiszen egy csigás íj általában lényegesen gyorsabb a hagyományos íjaknál, továbbá a vesszők, a tollak is masszívabbak. Tehát a lényeg: kifutóra szükség van.

Korábban már írtam, milyen kifutó is volt a PSE Stingeren. Egy 3/4 karikába rakott szőrkefe. :) Ez egy vadászathoz kitalált kifutó. Csendes, a vesszőt fixen a helyén tartja lövés előtt és alatt, vagyis nem esik ki belőle semelyik oldalra. Léteznek más felépítésű kifutók is hasonló funkcionalitással, de a népszerűsége a szőrös verziónak éppen azt bizonyítja, hogy ebben a műfajban ez a legmegbízhatóbb, legigénytelenebb megoldás, ami ugye terepen rendkívül előnyös.

A "szőrös" kifutón kívül még kétféle működésű kifutó létezik, bár ezekre külön-külön ezerféle forma kapható.

A legegyszerűbb az a rendszer, ami fixen alulról, pici felületen támasztja alá a vesszőt egy pici vájattal, hogy lövéskor ne másszon el oldalra. A támaszték lehet egy merev szög, vagy egy rugalmas acéllap.
A képen lévő darabon két acéllap is van.

Ezeknek a kifutóknak az a fő hibájuk, hogy a vessző nagyon könnyen leeshet róluk akár az íj kihúzásakor, akár célzás közben, és a lövést is ezekkel a legkönnyebb elrontani. Céllövészetre viszont tökéletes. Nincsenek mozgó alkatrészei, és ha pontosan be lett állítva, valamint az íjász is kellő gyakorlattal rendelkezik, akkor ezen biztosan nem fog múlni a pontos találat. A vessző végig támasztva van, amíg el nem hagyja az íjat, minimális az érintkező felület, így a súrlódás sem jelentős, valamint a tollak sem akadhatnak el benne, szóval a célnak tökéletesen megfelel nyugodt körülmények között.

Önkényes csoportosításom szerint következő kategória az, amelyikbe a "szőrös" kifutó is sorolható. Ugyanerre a problémára - vagyis hogy a vesszőt folyamatosan a helyén tartsa - egy másik megoldás látható a következő képen.

Szerintem ez kicsit problémásabb, mint a szőrös, mivel az nem érzékeny arra, hogy a vessző tollai éppen hogyan állnak az íjhoz képest, míg ez utóbbi esetben arra is kell figyelni, hogy a vesszőket helyesen illesszük az idegre, ellenkező esetben a tollak valamelyike elakadhat a kifutó valamelyik részében, ami a célzás pontosságára nem túl jótékony hatású.

A harmadik nagy csoport, a billenős (drop-out) kifutók. Ezek készülnek céllövőknek, valamint vadászoknak is. Több előnyük is van. Például kicsi a súrlódó felület, a vesszőt biztonságosabban támasztják alá, mint az első csoportba tartozó kifutók, valamint csak addig támasztanak, amíg a vessző az ideget el nem hagyja, aztán lecsapódnak, így a vesszőt semmi nem lassítja, és a tollak sem akadhatnak el semmiben. Hátrányuk viszont a beszabályozás bonyolultsága, illetve a mozgó alkatrészekből eredő nagyobb karbantartás igény. Persze azért itt most nem kell nagy dolgokra gondolni. A beszabályozás igazából így sem túl időigényes.

Példa egy egyszerűbb megoldásra,

és egy olyanra, amit vadászoknak ajánlanak, ahol a vesszővel érintkező felületek hangcsillapító bevonatot kaptak, valamint egy további fém pálca segít a vesszőt a helyén tartani lövés előtt, vagy olyan pozícióban is, amikor az íj nem függőleges, például magaslesen.

Végül egy egészen ötletes megoldás a "szőrös" kifutó kitalálóitól:

Érdemes megnézni a működését bemutató videót is. (Valamiért ezt most nem bírom normálisan beilleszteni, de itt a link:)

http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=d-G3fJJV_OU

És most elérkeztünk a göbhöz.

Ez egy gombóc az idegen, ami alá (vagy fölé, ez ízlés dolga) közvetlenül illesztjük a vessző végén lévő nockot. Ezt a hagyományos íjak esetén is alkalmazzák.

De most jöjjön egy csavar.

Egy korábbi postban már írtam, hogy csigás íjhoz biztonsági megfontolásokból célszerű elsütőt/oldógépet használni. Lehet persze hagyományos stílusban, puszta kézzel is kihúzni az íjat, de az azért némi bátorságot is igényel, és rengeteg odafigyelést.

Adott tehát az oldógép, amit rá lehet csatolni a húrra is közvetlenül, de csendesebb megoldás az elsütőfül (D-loop), vagyis egy zsinórhurok használata. Az elsütőfül gyakorlatilag kettős funkciót lát el, egyrészt ugyebár csatlakozó az oldógépnek, valamint a göb szerepét is átveszi, ugyanis a zsinór két vég úgy van jó szorosan rákötve az idegre, hogy közöttük éppen elfér a nock, ráadásul az idegen nem is túl könnyű elmozdítani. Íme:

Persze lehet ezt göbbel is kombinálni, így:

Most következne az oldógépek bemutatása, de ezt majd legközelebb.

Zárásul egy kérdés:

Vajon abban a hidegben, ami mostanság Amerikában és Kanadában van, vajon használhatók az íjak biztonsággal? Tudja valaki?