Nyílvesszők újratöltve

Ha már az időjárás miatt úgy alakult, hogy a szabadtéri gyakorlásra nincs mód, akkor most a billentyűzetet koptatom kicsit.

Nem, még mindig nem az anatómiai és edzési téma következik. :P

Néhány bejegyzéssel ezelőtt írtam a nyílvesszőkről. Akkor ajánlottam is pár linket az érdeklődőknek. Aztán az elmúlt hetek gyakorlása során az általam használt nyílvesszőkkel kapcsolatban felmerült némi probléma, amire megoldást keresve újra, de most már alaposabban végigolvastam az általam ajánlottakat, és úgy érzem, múltkori bejegyzésem egy kicsit elnagyoltra sikerült.

Egyébként a problémám megoldására sehol nem találtam konkrét leírást, csupán pár olyan fényképet, ami megerősített abban, hogy jó úton járok. A problémám pedig az volt, hogy a kifutót az íjon akármennyire gyorsra állítottam, a nyílvessző egyik tolla mindig hozzáért lövéskor. Ezt végül is az okozta, hogy amikor a nyílvesszőket megrendeltem, a boltban, ahol összerakták (méretre vágták, feltollazták és a hegyet is felszerelték rá) a nockot úgy állították be a felragasztott tollakhoz viszonyítva, ahogy a hagyományos - értsd: nem csigás - íjakhoz szokás, vagyis amikor a vesszőt a nocknál fogva felpattintom az íj idegére, akkor a vezértoll az íj középrészével ellentétes oldalon helyezkedik el, amiből az következik, hogy a másik két toll közül az egyik kicsit ferdén lefelé, a másik ugyanilyen szögben felfelé áll. Ez a hagyományos íjaknál teljesen jó, mert így tud a legsimábban elcsúszni lövéskor a vessző az íj középrésze mellett. Ellenben a csigás íjnál éppenséggel nem a vesszőtől balra helyezkedik el az a terület, ami mentén elcsúszik, hanem alatta, vagyis a vezértollnak illene felfelé állnia. Ennek elérésére az összes vesszőn el kellett forgatnom a nockot a megfelelő állásba, így megszűnt a korábbi hiba.

De miért is említettem előbb, hogy a korábbi bejegyzésem elnagyolt volt?

Akkor említést tettem a nyílvessző súlyáról, és azt hangsúlyoztam, hogy minél könnyebb, annál jobb. Végül is ezt kell némileg árnyalnom.

Az íjam használati utasításában rögzítik, hogy a gyártó által vállalt garancia abban az esetben érvényes, ha olyan nyílvesszőt használok, aminek a súlya a húzóerő minden fontjára számolva legalább 5 grain. Ez pedig megfelel az IBO ajánlásnak (most azért sem bontom ki, minek a rövidítése ez a betűszó). Léteznek íjak, aminek a gyártója akár nehezebb vesszőt is előírhat a garancia feltételéül. De mit is jelent ez?

Az íjnak a lövéskor, vagyis az ideg elengedésekor szükséges egy megfelelő mértékű ellenállás, ami nélkül az íj sérülhet, ugyanúgy mint egy vessző nélküli oldás esetén. Ezt az ellenállást a vessző biztosítja, feltéve, ha kellően nagy a tömege, ezáltal megfelelő a tehetetlenségéből adódó ellenállása. Erre vannak különböző standardok, a legáltalánosabban használt az IBO féle ajánlás, vagyis például egy 70 font húzóerejű íj esetében minimum 350 grain súlyú nyílvessző használandó. A csavar az egészben az, hogy egy nyílvessző súlya nem csak magából a vesszőt alkotó csőből, hanem a nockból, a tollakból, az insertből és a hegyből adódik össze. Tehát amikor nyílvesszőt vásárolunk, akkor az alkatrészeit annak megfelelően kell összeválogatni, hogy legalább a minimális súlyt kiadják.

De ez mind nem elég, a nyílvessző kiválasztásakor arra is szükséges figyelemmel lenni, hogy a megfelelő merevségű vesszőt válasszuk, mert sem a túl merev, sem a túl hajlékony nem előnyös. De mit is jelent ez a merevség? Az íj oldásakor az ideg elkezdi a vesszőt áttolni a kifutón. Igen ám, de a vessző végén ott az insert és a hegy, ami egyáltalán nem rugalmas, hanem egy merev, viszonylag nagy tömegű tehetetlen teher, ami ellenáll a vesszőnek, így a nyílvessző a lövés pillanatától meghajlik. Ha a vessző túl merev, akkor a lövések során sérülhet, hamarabb tönkremegy. Ha túl rugalmas, akkor a röppályáján fog jobban "bukdácsolni", vagyis pontatlanabb. Szerencsére a nyílvessző gyártók megadnak segédtáblázatokat, vagy napjainkban segédprogramokat, aminek a segítségével gyorsan eldönthető, hogy milyen merevségű vessző szükséges az íjunkhoz. A merevséget egyébként a veszőn lévő szám jelzi, minél kisebb, annál merevebb, vagyis egy 400-as jelzésű merevebb, mint egy 600-as. Az Easton vesszőinél legalábbis, de a gyártók többsége is hasonlóan számozza a vesszőit. Vannak persze kivételek, de az eladónak ezzel illik tisztában lennie.

És itt jön a nyílvessző választás művészete. Az íj sajátosságainak ismeretében meghatározható, hogy milyen merev vessző kell. A vesszőknek az előbb említett táblázatból ismert a hüvelykenkénti súlya is. Mivel a vesszőt szükséges a húzáshosszhoz illeszkedő hosszúságúra levágni, így valószínűleg önmagában a súlya kevés lesz az íjhoz, tehát ezután kell összeválogatni a megfelelő súlyú nockot, tollat, insertet és hegyet. Közben figyelni kell arra is, hogy a vessző egyensúlyi pontja azért mégis a középpontnál előrébb legyen a megfelelően stabil röppályához, valamint a tollak a felhasználási célnak megfelelő méretűek és elhelyezkedésűek legyenek, vagyis a levegőben a megfelelő irányú és sebességű pörgést biztosítsák a vesszőnek.

Arról már nem is teszek említést, hogy vadászatra miért előnyösebb az előírtnál nagyobb súlyú vessző, a vadászhegy miként befolyásolja a vessző súlyeloszlását, valamint röppályáját. Akit ez érdekel, az tényleg olvassa el ezt: Carbon Arrow University

Újabb tanulságos gyakorlás

Megint micsoda nap!

Végre a szél sem fújt, és annak is kiderült az oka, miért is bukdácsolt a nyílvessző múltkor a levegőben.

De haladjunk sorjában.

A múltkor örömmel írtam, hogy sikerült beállítani 20 méterre az íjam. Hát, ma kiderült, hogy egyáltalán nem. Először azt hittem, a szélmentes idő teszi, de hamar kiderült, hogy a kifutó volt a ludas. Már legutóbb is furcsa volt, hogy a lenti képen is látható lecsapódó villás részt borító filc mintha a jobb oldalon berepedt volna. Ma már el is kezdett felválni, ráadásul a nyílvesszőkön az egyik tollon fekete foltok és apró gyűrődések jelentek meg. Ebből egyértelművé vált, hogy a kifutón a villa valamilyen módon útban van a tollnak. Először időzítési problémára gyanakodtam, de a villa lecsapódását szabályozó zsinór ismételt állítása sem oldotta meg a gondomat. Azután arra gyanakodtam, hogy talán a villa a lecsapódásakor nem vízszintes helyzetbe kerül, és amikor próbáltam ezt a helyzetet állítani, akkor tűnt föl, hogy a villa elágazása nem az íj középvonalába esik, hanem kicsit jobbra, az íj testéhez közelebb.

A korábbi íjamon - mint minden PSE íjon - a kifutó helyének környékén van két vájat, ami segít a kifutó beállításában. Ha a kifutóra helyezett nyílvessző párhuzamos azokkal, akkor a beállítás helyes. Nos, a Mission íjon ilyen vájatok nincsenek, így csak szemre, érzéssel állítható be a kifutó. Illetve a papír teszt is segít(ett volna).

Hogy mi a papír teszt? Az alábbi két videó talán kellően elmagyarázza.

Tehát összefoglalva, a papír teszt egy olyan próba, ami segít megállapítani, hogy a kifutó és a nock illeszkedési helye az idegen egymáshoz képest megfelelő helyzetben van-e. Ha ez megfelelő, helyes, akkor lehet kezdeni az irányzék beállítását. Azonban, ahogy az első videóban is elmondják, más is befolyásolja az eredményt, vagyis ha a tesztet végző íjász nem kellően gyakorlott, és az oldása miden alkalommal más, akkor a kapott eredmény is fals lesz. Ugyanígy a nem kellően merev nyílvessző is hamis eredményt adhat, mivel túlzottan meghajlik a kilövéskor, és ilyen meghajlott állapotában szakítja át a papírt, ami máris valamelyik irányba elnyúlt lyukat eredményez. Tehát, ha van rá lehetőség, akkor érdemes ezt a tesztet egy gyakorlott íjászra bízni, és a lehető legmerevebb nyílvesszőt alkalmazni.

De most visszatérve a saját problémámhoz, úgy tűnik, sikerült szemre jól beállítani a kifutót, mert onnantól a vesszők egyáltalán nem imbolyogtak látható módon röptükben, valamint sokkal csendesebben is hagyták el az íjat. Azonban az időzítéssel még mindig voltak gondjaim, ugyanis a kifutó használati útmutatójában (egy DVD-n rögzített film, ami lépésről lépésre elmagyaráz és bemutat mindent) az látható, hogy a kifutóból kijövő zsinór egy olyan szorítóval kapcsolódik az íj egyik kábeléhez, ami két csavarral záródó, azonban az én kifutómhoz egycsavaros szorítót adtak, így a bemutatott módon nem állítható, hanem csak próbálgatással. Felettébb kellemetlen dolog ez, hiszen könnyű rosszul beszabályozni. Mivel azonban a lövések kellően zajtalanok és simák lettek, úgy gondolom, sikerült közel megfelelő helyzetbe beállítani a kifutót.

No, az előbbi beállítások után derült ki, hogy az irányzékot újra kell állítani. Végül is ez már egészen gyorsan ment. Kicsit lefelé és kicsit balra, és máris egész elfogadható lett a találati pontosságom.

És ebben a stádiumban tudatosult bennem néhány további dolog, amit érdemes megfontolni a gyakorlások során.

Először is: gyakorolni kizárólag teljesen vízszintes terepen érdemes. Hogy ez érthetővé váljon, tudni kell, hogy ahol ma lőttem, az egy lejtős terület és ráadásul nem is teljesen sima. Azt már korábban kitapasztaltam, hogy sem a lejtőn felfelé, sem lefelé nem túl kényelmes lőni. Vagyis lehet, de igazából gyakorolni nem jó. Éppen ezért a lejtőn mindig oldalirányba igyekszem felállítani a célt, így nagyjából szintben tudok lőni. Ma valahogy sikerült egy olyan pozíciót megcsípnem, hogy ahol álltam, az is egy kisebb bucka oldalán volt, vagyis meg sem közelítette a vízszintest, ennek köszönhetően folyton bajban voltam a megfelelő stabil egyensúlyi helyzet megtalálásával és fenntartásával, ami igazán el tudja vonni a figyelmet a célzásról és a helyes oldásról. Többször arra lettem figyelmes, hogy valamelyik irányba megdőlök, vagy az íj nem függőleges, vagy a húzó karom áll lehetetlen szögben, szóval borzasztó volt. A folyamatos izomfeszültség végül kellemetlen hátfájást is okozott. Konklúzió: a gyakorlást csak olyan körülmények között érdemes végezni, amik nem terelik el a figyelmet a célzásról és oldásról, mert a folyamatos egyensúlyozás rendkívül fárasztó. Terepen természetesen szükséges olyan körülmények között is lőni, amik nem ideálisak, de az egy, legfeljebb két lövés, nem pedig több sorozat, így a figyelem sem lankad el annyi idő alatt, és a rendellenes testhelyzet sem vezet izomfájdalmhoz.

Másodszor: ahogy egyre többet lövök, rá kell jönnöm, hogy az íjászat alapjait legjobban a hagyományos íjakkal lehet elsajátítani. A csigás íj esetében már az zavaró tényező, hogy az íjat ki kell húzni. Kihúzva tartani ugyan lényegesen könnyebb, de elég egy kis figyelmetlenség, és máris visszarántja magát az íj alap állapotába, amit automatikusan próbálunk megakadályozni. A lényeg, hogy a figyelem a csigás íj esetén többfelé oszlik meg, vagyis ha a kihúzás és a tartás nem megy automatikusan, akkor nagyon könnyű hibázni. A hagyományos íjak esetében azonban az erőhatások állandóak a kihúzás minden pontján, az íj nem okoz meglepetést, vagyis a helyes mozdulatokat, a helyes testtartást egyszerűbb azzal megtanulni és begyakorolni. Utána a csigás íj használata már gyerekjáték, csupán fizikum kérdése.

Harmadszor: a gyakorlás során törekedjünk olyan körülmények kialakítására, hogy semmi se zavarjon a koncentrációban. Vagyis álljunk stabilan, ami feltételez egy kényelmes, kellően stabil lábbelit (lehetne ugyan mezítláb is lőni, hiszen talán az a legstabilabb, de szabadban azért az hordoz némi kockázatot :) ), öltözékünk ne legyen szűk, mert az a mozgást gátolja, de ne legyen túl bő se, mivel abban meg könnyen elakadhat az íj, legyen a hőmérséklethez igazodó, de azért a rovaroktól is védjen, ne legyen semmi köztünk és a cél között, ne legyen a lövészet helyszíne túl forgalmas helyen, mert akkor gyakran kell megszakítani a gyakorlást, és várni a következő lehetőségre.

Negyedszer: ha azt vesszük észre, hogy nem tudunk kellően koncentrálni, akkor inkább hagyjuk abba a gyakorlást. Ilyenkor ugyanis egyre többet hibázunk, így a lövészetet sem fogjuk tudni élvezni. De ilyen "baleseteimről" már korábbi bejegyzéseimben írtam.

Végül egy kis lamentálás...

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az íjászat több, mint szimpla lövöldözés, inkább egy koncentrációs folyamat. A sikerhez nem is feltétlenül a fizikai erő szükséges, hanem a megfelelő figyelem összpontosítás.
A Miskolci Íjász Egylet edzései általában egy rövid, idegnyugtató meditációs gyakorlattal indulnak. Bevallom, ez nekem nagyon nem fekszik. Igazából ilyen módon nem tudok lenyugodni, csak eltompulni, ami tapasztalatom szerint esetemben inkább kockázatokat hordoz magában, ugyanis a figyelmem lankad, nem készít fel a fizikai igénybevételre.
Tapasztalatom szerint nekem jobban beválik, ha az íjászattól függetlenül gyakorlom a megfelelő koncentráltság elérését. Például FPS játékokkal. :)
De kiváló a jóga gyakorlása is. Sokan laikusok a jógát félre értik, ami teljesen érthető, hiszen sok oktató azzal próbál tanítványokat szerezni, hogy milyen egészséges a jóga, segít egy csomó betegség leküzdésében, illetve jó külsőnk lesz tőle, és hát az sem elhanyagolható körülmény, hogy például a jógát gyakorló nők látványa is igazán izgalmas lehet.
Értelmezésemben a jóga azonban inkább egy olyan tevékenység, ami segít elsajátítani a kellő tudatosságot, a megfelelő koncentrációt. A gyakorlatok megtanulása és végzése folyamatos, és erős odafigyelést igényel. Nem azért, mert az oktató ezt mondja, vagy megköveteli, hanem azért, mert különben nem tudjuk végrehajtani a gyakorlatokat, és felborulhatunk. Figyelni kell a légzésre, folyamatosan az egyensúlyra, arra, hogy a megfelelő ízületeket, izmokat használjuk. A segítségével tudatosíthatjuk testünket, izmainkat, mozdulatainkat, ami elvezethet oda, hogy bármely napi tevékenységünk során tudatában lehetünk minden tettünknek, és bármely más sportban is kontrollálni tudjuk mozdulatainkat.
Természetesen van ennek a koncentráltságnak egyéb hozadéka is, de talán ennyi is elég most ebből, hiszen ez a blog mégsem transzcendens dolgokról szól. :)

És ha már a jógánál tartunk, sokkal tovább már biztosan nem halogathatom, hogy korábbi ígéretemnek megfelelően foglalkozzak egy kicsit az íjászat anatómiájával, és a felkészítő fizikai gyakorlatokkal is. Tehát adott a feladat, és elmélyülhetek kicsit az élettanban és az erőnléti edzések elméletében is.

Végre! Az első lövések.

Huhh! Micsoda nap volt a tegnapi!

Napsütés, szél, és az íjam.

Pár észrevétel a Mission Ballistic-ről.

Ahhoz képest, hogy iker-csigás, nem tűnik zajosabbnak a Stingernél.
Viszont a stabilizátor könnyen meglazul.
Korábban nem hittem volna, hogy lehet ilyen sorozatokat lőni, amilyeneket sikerült. A szél ellenére képes voltam egy 5 cm átmérőjű körbe lőni az öt vesszőt egy-egy sorozat során még 20 m-ről is. Közelebbről természetesen nem nagy kunszt, de az irányzék beállításának folyamatában 5 m-nél kezdtem a lövéseket. Persze később, ahogy fáradtam, már nőtt a szórás, de a Stingerrel még hasonlót sem sikerült. Úgy tippelem, hogy alapvetően a kifutón múlott ez, de meg lehet győzni az ellenkezőjéről.
De ez a QAD kifutó azért zajosabb a whisker biscuit-nél. Naná!
Annak ellenére sikerült jókat lőni, hogy a vessző röptében szemmel láthatóan imbolygott. Korábban ez nem tűnt föl. Lehet, hogy merevebb vesszők kellenek ehhez az íjhoz?

Az irányzék beállításával is jól haladtam.

Ahogy a képen is látható, az irányzék házát két csavar rögzíti a nyélhez (nyakhoz? mihez is?). A múlt évben folyamatosan azzal kínlódtam, hogy mindig feljebb és feljebb kellett állítani az irányzékot, amit a nyakon függőlegesen elhelyezett mércés rész menti csúsztatásával próbálkoztam, azonban ettől igen furcsa állású lett maga az irányzék.

Idén tehát a két csavarral oldottam meg a magasság állítását, ugyanis a házon kb. 1/2 cm-ként találhatók további furatok, így van lehetőség a kísérletezésre. Mikor az irányzékot felraktam az íjra, mindent alapállásba állítottam rajta. Viszont kiderült, hogy ismét csak feljebb kell emelni az egészet, így egy fokozatosan a legmagasabb állásban rögzítettem. Finomhangolásra még mindig van lehetőség a hagyományos módon.
Szükséges volt még egy pici vízszintes igazítás is, de végül a 20 m-es tüske nagyjából jó helyre került. Most már csak egy szélcsendes alkalom kell a pontos beállításhoz, aztán jöhet a többi tüske.

Ellenben a kifutó beszabályozásán még kell egy kicsit dolgozni. Volt egy olyan érzésem, hogy kicsit késve csapódik le, ezért a szabályozó zsinórját kicsit hosszabbra vettem, de ezen is majd legközelebb dolgozok tovább.

Még egy fontos tanulsága a tegnapi lövöldözésnek: jól döntöttem, hogy szájgöböt is tetettem az íjra. Sokkal hamarabb megtalálható a segítségével a célzáshoz jó pozíció, ráadásul minden egyes alkalommal ugyanúgy lehet a segítségével célozni. Lassan minden adott, hogy a lövészet során ne csak a tevékenység okozzon örömöt, hanem sikerélményem is legyen.

Remélem, jövő hét végén az időjárás kegyes lesz, és engedi folytatni az irányzék beállítását.

Felkészülés

Igen, közeleg a jó idő.
Igazából a mai nap is jól indult, de hamar borúsra, szelesre fordult.

Mindegy.

Az elmúlt napokban már igencsak lőhetnékem volt, de sajnos munka után már nem volt rá időm. Éppen ezért úgy gondoltam, hogy a péntek délutánt a felkészülés jegyében töltöm.

Mivel az új íjamat, a Mission Ballisticot még nem volt módom kipróbálni élesben, ezért még egy csomó állítani, szabályozni való akadt rajta.

Először is a megfelelő húzóerőt próbáltam beállítani. Amikor a boltból hazahoztam, akkor a karokat rögzítő csavarokat teljesen betekertem, vagyis a maximális húzóerőre állítottam, gondolván, hogy így kisebb valószínűséggel vetemedik el  álltában. (Kérdés: egy csigás íj el tud egyáltalán vetemedni?)

Az íj húzóereje 50-70 font között szabályozható, de a leggyengébb álláshoz a karokat rögzítő csavarokat csupán 6 fordulattal kell kitekerni. Többel nem is szabad. Úgy gondoltam, kezdetnek elég lesz 3 fordulat lazítás, ami elméletileg 60 fontot jelent. Egyébként vannak kétségeim, hogy egy csavarfordulat ugyanannyi font különbséget eredményez 70 font közelében is, mint 50 font körül, de a leméréséhez nincs eszközöm.

Tehát 3 csavarfordulat után kipróbáltam és rá kellett döbbennem, hogy ez a tél igen hosszú volt. Végül a 4 teljes fordulat bizonyult megfelelőnek. Remélem, a gyakorlással hamar visszatornázhatom magam arra a szintre, ahol ősszel abbahagytam.

A Mission íj viszont rendszerében különbözik a korábbi PSE Stingeremtől, ugyanis az single cam (egycsigás) rendszerű, vagyis a húzóerő beállításánál elég volt arra figyelni, hogy az íj mindkét karján ugyanannyiszor és ugyanannyira fordítsam el a csavarokat. A Ballistic azonban twin cam (iker csigás, de nevezik dual cam-nek is) rendszerű, így a csigák megfelelő időzítése is fontos. Sajnos a Mission íj csigáin nincsen semmilyen jelzés, ami ezt segítené. Szerencsére a youtube-on található több olyan film, ami végigvezet egy íj beállításain, például a következő (köszi Sean):

(Megjegyzem, ennek a fickónak vannak igazán érdekes, gondolatébresztő filmecskéi, bár időnként nagyon amerikai. Ugye nem kell elmagyaráznom, mit értek ezen? A csatornája: seansoutdoor)

Tehát, meg van a megfelelő húzóerő, az ideg távolsága a karok tövétől fen és lent is megegyezik.

Következő lépés a peep magasságának beállítása. Ugyan a vásárláskor be lett állítva, de az íj felszerelésének sorrendjébe némi hiba csúszott, ugyanis a szájgöb a peep rögzítése után került fel, így a beállított peep magasság egyből lejjebb került az ideálisnál.

Tanulság: az íj felszerelésének helyes sorrendje a következő
1. kifutó
2. elsütő fül (D-loop)
3. szájgöb (ha igényeled)
4. peep sight

Az összes többi, amit még szerelni kell, már mindegy, milyen sorrendben kerül a helyére.

Tehát sikerült a peep megfelelő magasságát beállítani, ami után rögzíteni kell. Erre az alábbi videón látható módszert alkalmaztam:

Ezen a youtube csatornán is sok hasznos video van: Draves Archery

Végül még az elsütő fül magasságának és a kifutó megfelelő beállításának ellenőrzése volt hátra, és ezzel végére is értem azoknak a tennivalóknak, amik szobában is elvégezhetők.

Következő lépés az irányzék beállítása, de az már csak próbalövésekkel lehetséges.

Ja, és a papírtesztet is el kellene végezni. Hogy mi is ez? Arról majd legközelebb.

Végül egy kép az íjról (vagyis egy ugyanilyen típusú íjról):

Íjak - filmek - íjak

Hahó! Itt vagyok ám!

Az elmúlt pár hétben azon gondolkoztam, hogyan is folytassam. Korábban jeleztem, hogy szeretnék majd írni az íjászat anatómiájáról is. Akkor meg is jegyeztem, hogy talán kissé merész vállalkozás ez.

Elmúlt időszaki töprengéseim, valamint netes kutakodásaim során arra jutottam, hogy ennek a témának a kidolgozását majd akkor kezdem el, amikor már elgondolásaimat, a gyakorlatban is tesztelhetem, nem szeretnék ugyanis marhaságokat írni. Sajnos csupán elméleti alapon nem lehet pontos megfigyeléseket folytatni, viszont a gyakorlat a rendelkezésemre álló íjjal felételezi a szabad teret, amihez megfelelő fény és időjárás szükséges. Tehát még minimum egy hónapot várnom kell.

Addig másról írok. Bár nem biztos, hogy másnak is érdekes, de mostanában egyre inkább szórakoztat az az időtöltés, hogy ha egy filmen látok valamilyen íjat, megpróbálom kideríteni, milyen íj is az. Itt most nem arra gondolok, hogy például a Robin Hood botíjjal lövöldözött, hanem arra, hogy a Bosszúállókban (Avengers) szereplő Hawkeye, vagy az Éhezők viadalának főhősnője mivel lövöldözött. Valóban létező, boltban is megvásárolható modellt használtak, vagy csupán egy totálisan használhatatlan, de látványos filmes kelléket.

Íme két kép a Bosszúállókból:

A következők pedig az Éhezők viadala 2. részéből (vagyis nem a filmből, de ahhoz kapcsolódóan):

Ami közös a két hivatkozott filmeben, az ez:

Kicsit közelebbről:

Érdekes, látványos darab. Ára pedig vetekszik a magasabb árfekvésű csigás íjakéval. Nem egy olcsó gagyi, az biztos. És még egy érdekes videó, melyen ugyanezt az íjat használják, csak mád megközelítésből:

Sajnos az Éhezők viadala első részében alkalmazott íjak beazonosítása nem sikerült.
A PSE Snake alakja hasonlít arra, amit a fő karakter a viadal során használt, és készül ezüst színű változatban is, de úgy tűnik, ez utóbbi inkább csak egy replika a film alapján. Egyébként teljes értékű íj.

Befejezésként egy tegnapi hír:

http://misz.hu/2014/02/28/orosz-viktor-vilagbajnok/


Ez igazán lenyűgöző. További sok sikert!

Kiegészítők

Most azokkal a kiegészítőkkel folytatom, melyek nélkül prímán lehet lőni, de mégis hasznosak.

Ha az íj bemutatását a nyílvesszővel kezdtem, akkor talán ezt a sort tegezzel kezdem.

Tegez

A nyílvesszők tárolására való, háton, vagy az övre függesztve viselhető. Sajnos a háti tegezeket elsősorban bőrből, mindenféle díszítéssel készítik, ami egy vadász hátán minimum furcsán mutatna. Pedig tagadhatatlanul praktikus viselet, de ha valaki ügyes kezű, házilag is készíthet gyöngyvászonból megfelelőt.

Az övre akasztható tegezekből viszont rendkívül széles a választék. És ezek nem csak bőrből, hanem vászonból is beszerezhetők, egyszerű, vagy több rekeszes, sima, vagy zsebes kivitelben.
Íme, néhány példa:

Létezik az övre akasztható tegezeknek egy másik formája is, ami nem lóg szabadon, a vesszők hátrafelé állnak ki belőle, és egy további szíjjal a combhoz is lehet rögzíteni, így együtt mozog a lábbal. Ezeket angolul field quiver-nek nevezik, magyarra talán terep-tegeznek lehetne fordítani.

Erre is példa:

A választás alapvetően ízlés és pénztárca dolga.

Karvédő

Erre igazából addig van szükség, amíg a megfelelő húzáshosszat meg nem találjuk, amíg az íj túl hosszúra van állítva. Ilyenkor a támasztó kar akár teljesen nyújtva is lehet lövéskor, ami azt eredményezi, hogy az előre csapódó ideg az alkart megüti, kék és zöld foltokat okozva. Ha már a húzáshossz tényleg az alkatunknak megfelelő, akkor lövéskor a támasztó karon a könyök egy picit mindig hajlított, így az alkar nem kerülhet az ideg útjába. Ebbe persze bekavarhat a hűvösebb időjárás, amikor több réteg ruhát is magunkra veszünk, és ilyenkor a kabát ujja hajlamos mégis belógni az ideg útjába, vagyis valamivel le kell szorítani. Erre a karvédő a legalkalmasabb.

A karvédő lehet bőrből, műanyagból, fémből, de a kabátujj leszorítására alkalmas egy elasztikus anyagból varrt textil "harisnya" is.

Példák:

Íjtartó állvány

Hát, ez is többféle formájú lehetséges, fémből, vagy műanyagból készül, alapvetően arra szolgál, hogy lövések közt, amíg a vesszők kihúzásával küzdünk a vesszőfogónál, az íj ne csak a földön, a porban heverjen, hanem egy viszonylag védett pozícióban függjön, vagy támaszkodjon. Igazából ez az eszköz nem annyira fontos, így erről nem mutatok képet.

Léteznek persze olyan íjtartók is, amiket fára lehet rögzíteni, és az íjat rájuk lehet akasztani. Ez például lesvadászatokon lehet hasznos.

Viasz

Lehetséges, hogy ezt az íjnál kellett volna említenem.

Az íjak kezelési útmutatója tartalmazza, hogy bizonyos lövésszám után az ideget, és a kábeleket viasszal kezelni kell. Valahogy így:

Vesszőkihúzó

Korábban már írtam róla miért is hasznos ez az eszköz. Most röviden összefoglalva csupán annyit, hogy a vesszőt ilyennel megfogva sokkal könnyebb azt kihúzni a vesszőfogóból.

Ez az eszköz alapvetően egy vastagabb, merev, kettéhajtható gumidarab, ami elfér az ember markában és jól tapad a vesszőn.

Kép talán erről sem szükséges.

Vesszőfogó

A vesszőfogó rendeltetése az, hogy a céltáblát megtartsa, és a kilőtt nyílvesszőt megfogja.

Többféle alakú, méretű, anyagú - és természetesen - árú létezik belőle, de a leggyakrabban használt változata rétegelt polifoam. Vagyis polifoam lapok vannak több rétegben egymásra ragasztva. Ezen a nyílvessző többnyire nem megy át, legfeljebb a hegye egy kicsit, de lényegében a vessző benne marad. Persze a használat során a sok lövéstől tönkre megy, így időről időre muszáj kicserélni.

Létezik persze szalmából készült vesszőfogó is, de a csigás íjból kilőtt vesszőt az nem biztos, hogy meg bírja tartani.

Gyártanak állat formájú vesszőfogókat is. Az egyszerűbbek ebből is rétegelt polifoamból készülnek, de az élethűbbek már egy másik, valamelyest rugalmasabb, sűrűbb anyagból, amik közelről nem emlékeztetnek szivacsra.

A vesszőfogók lehetnek cserélhető betétesek is, vagyis a rétegelt polifoam idomba egy eltávolítható, többnyire henger alakú, sűrűbb, nem rétegelt anyagból készült betét kerül elhelyezésre. Ennek előnye az, hogy a már elhasználódott betétet elég cserélni, nem a teljes vesszőfogót, ráadásul ez a betét a rétegelt polifoamnál jobban bírja az igénybevételt, lassabban megy tönkre. Tény azonban, hogy utána kell számolni, vajon nem olcsóbb-e mégis a teljes csere egy hagyományos, rétegelt vesszőfogó esetén, mint a betétesbe egy új betét úgy, hogy az eleve drágább.

Imbuszkulcskészlet

Bár egyszerűbb az íj karbantartását az üzletben elvégeztetni, de a beállítások java része csak próbálgatásokkal lehet elvégezni kint a lőtéren, így a megfelelő kulcsokra bizonyos csavarok meghúzásához, vagy kilazításához szükség lesz.

A húzási erő állítása az íjon a karrögzítő zseb csavarjával szabályozható, melyhez eddigi íjaimon 7/32"-os imbuszkulcs kellet.

A kifutót rögzítő csavarhoz 3/16" a megfelelő méret.

Az irányzék és a tár rögzítő csavarjaihoz 1/8".

Az irányzék házának állításához 9/64".

Az irányzék célzótüskéinek állításához 3/32".

Nos, úgy tűnik, végére értem az íj és a felszerelések bemutatásának.

Az íjhoz szükséges felszerelések 5.

Akkor most következzenek azok a felszerelések, amik fontossága vitatható.

Kezdjük talán a legszembetűnőbbel, a stabilizátorral.

A stabilizátornak többféle funkciója is lehetséges. Egyrészt segít az íj függőlegesen tartásában. Másrészt megakadályozza, hogy lövéskor az íj hátrafelé billenjen, ezáltal a vesszőt eltérítse. Végül rezgéscsillapítóként is funkcionál.

Tehát milyen egy jó stabilizátor?

Kellően súlyos. Vannak íjak, ahol a stabil függőleges tartáshoz nem szükséges stabilizátor.

Megfelelő hosszúságú. Annál a két íjnál, amihez eddig szerencsém volt, nem fordult elő, hogy inkább hátrafelé akart volna billenni, de a PSE Stinger esetében azért nem ártott egy kis rásegítés, hogy helyesen előre billenjen. Persze ehhez elégnek bizonyult egy rövid stabilizátor is.

Ne legyen túlzottan merev. A rezgések miatt. Hát, próbáltam egy puha gyári és egy merev stabilizátort, és nekem a merev jött be. A rezgések valahogy nem igazán tűntek zavarónak, illetve azzal sem éreztem többet, mint a rugalmassal.

Vannak persze egész bonyolult, több ágú stabilizátorok is, amiket céllövészetben használnak, de terepen azok inkább csak akadályoznak.

Azok a darabok, amelyeket a szettben adnak bizonyos íjakhoz, kissé sarkítva csupán arra jók, hogy a csuklópántnak legyen rögzítése.

Itt van például ez a darab a PSE-től:

Erre a legnagyobb jóindulattal sem lehet ráfogni, hogy súlyos volna. Igaz, van azért súlya, de az íj egyensúlyához nem igazán tesz hozzá semmit.

Ez egy másik fajta stabilizátor, aminek állítható a súlya, továbbá az is, hogy a súlypontja milyen távol legyen az íjtól. Viszont merev.

Egy harmadik, ami állítható is, és rugalmas elemeket is tartalmaz:

Ez többféle hosszúságban készül.

És végül egy egészen egyedi darab a Mathewstól.

Persze nem csak az íj középrészében kialakított nyílásba lehet helyezni, hanem hagyományos stabilizátorokba is, mint ahogy kicsit feljebb is látható.

A megfelelő stabilizátort igazából próbálgatással lehet kiválasztani.

A stabilizátor mindenképpen növeli az íj súlyát, tehát egy könnyű íj is egész nehéznek tűnhet tőle, vagyis határozottan igényli a megfelelő erőnlétet, a vállizmok megfelelő erejét.

Következő darab a csuklópánt.

Funkciója egyértelmű. Meggátolja, hogy lövéskor az íj kiessen a tartó kézből. Persze tapasztalatom szerint nem igazán kényelmes segédeszköz, és nekem valójában nem is volt eddig szükségem rá, így az új íjamhoz nem vettem ilyet.

Az íj kiejtése akkor lehetséges, ha a tartó kéz ujjai teljesen nyitva vannak lövés közben, még lazán sem markolnak rá a markolatra. Ilyen esetben hasznos lehet a csuklópánt.

Létezik a pántoknak olyan verziója is, amikor a tartó kéz hüvelyk és középső ujjára hurkolnak rá egyet. Hát, van aki arra esküszik.

Rezgéscsillapítók.

Ezekről nem fogok képet feltenni, annyiféle létezik belőlük. Bizonyos fokig hasznosak. Nem biztos, hogy érzésre észrevehető, ha ilyenekkel szereljük fel az íjat, de a lövési zajt mindenképpen csökkenti. Ennek igazából vadászaton lehet jelentősége.

Tár.

Az ilyen tárak igazából vadászoknak hasznosak. Az íjra kell rögzíteni, így:

Ezzel elérhető, hogy a nyílvesszők biztonságosan szállíthatók, nem zörögnek, és nincs miattuk plusz egy csomag, vagyis helykihasználás szempontjából is ideális. Hátránya a korlátozott kapacitás, viszont vadászaton biztosan nem lő el senki túl sok vesszőt. További hátránya a súlya, ami az íj egyensúlyát kissé megbonthatja, de ez egy jó stabilizátorral orvosolható.

Szájgöb.

Erre jó:

Segít a horgonypont gyors megtalálásában. Persze csak akkor, ha jó helyre van rögzítve.

Azt hiszem, végére is értem azoknak a felszereléseknek, amik valamilyen fizikai kapcsolatban állnak az íjjal.

Legközelebb az egyéb felszerelésekkel folytatom, amik vagy tárolási, vagy védelmi funkciót látnak el.

Az íjhoz szükséges felszerelések 4.

Tehát el is jutottunk az irányzékig.

Korábban már érintettem ezt a témát, de most megpróbálom picit jobban körüljárni.

Miért is van szükség irányzékra? Miért? Szükség van irányzékra? Figyelembe véve, hogy a tradicionális íjakon szinte értelmezhetetlen az irányzék, mint eszköz, jogosan merülnek fel az előző kérdések.

Igen, lehet lőni irányzék nélkül is. Gondolom, jó sok gyakorlással meg lehet tanulni célozni nélküle. Ettől függetlenül mégis egy hasznos eszköz, ami legalább annyi bosszúságot is tud okozni, mint később örömöt.

Mit is értek ez alatt? Saját tapasztalataim szerint rendkívül bosszantó, amikor istennek sem akar összejönni a helyes beállítás. Amikor jó sok lövés után sem vagy képes kétszer ugyanoda lőni. Ilyenkor aztán elkezded keresni, mi is okozza a hibát, mert az lehetetlen, hogy csak az irányzék, aminek a használata egyébként annyira kézenfekvő, annyira egyszerű. Tudomásul kell venni, hogy a nyílvessző röptére sok minden hat. Kezdve azzal, hogy a kifutó, és a nocking-point helyesen vannak-e beállítva. Aztán a kifutó milyen módon vezeti a vesszőt? Az íj csigáinak időzítése pontos-e? Az íj középrészének a tengelyével párhuzamos-e az ideg? Milyen az oldási technikád? Bármelyikben lehet hiba, akár egyszerre mindegyikben is. De a hibák keresését és javítását irányzék nélkül biztosan nem kezdenéd el.

Az egyszerűség kedvéért induljunk most ki abból az ideális állapotból, hogy az íj tökéletesen beszabályozott, a lövési technikád is helyes, és már csak az irányzékon múlik a pontos lövés.

Mi is az irányzék? Alap esetben egy bármilyen olyan valami, ami mankó lehet abban, hogy pontosabban tudj célozni. Mivel a nyílvessző vége az idegen nem a szem magasságában van, továbbá a röppályája sem egyenes, hanem fokozatosan süllyedő, ezért csupán érzésre rendkívül nehéz pontosan célozni, hiszen a vesszőt az oldást megelőzően felülről látjuk, és éppen ebből a felülnézetből adódik, hogy oldalirányban viszonylag jól becsülhető, hová száll majd a vessző. A cél távolságától függően viszont a vessző célba érkezésének magassága már esetlegesebb. Tradicionális íjakon sokan az íj valamelyik részével céloznak, például a markolat és a karok találkozási pontjával, vagy akár egy jellegzetes folttal az adott íjon. De mennyivel egyszerűbb egy állítható irányzékkal?

Az irányzék persze önmagában nem tökéletes megoldás, szükség van még az íjon egy további eszközre, ami biztosítja, hogy az irányzékon mindig ugyanúgy nézzünk keresztül. Ez az eszköz a peep. De erről picit később.

Tehát, hogy is néz ki egy irányzék? Régebben, egyszerűen egy fémlappal az íj síkjára merőlegesen rögzített, színes hegyű rézkúpok voltak, amiknek a magassága a fémlapon egyszerűen állítható volt.

Sajnos jobb képet nem találtam hirtelen, de a lényeg talán itt is látszik. A színes hegyek éppen takarásban vannak. Jelenleg a legelterjedtebb irányzékok is hasonló elven épülnek fel, bár a formai megvalósítás már lényegesen eltér ettől. Íme egy AXT Pursuit irányzékon bemutatva:

Tehát itt is megvannak a korábbi réz kúpok megfelelői, de lényegesen karcsúbb kivitelben, a hegyük még mindig színes, de már nem festett, hanem egy színes nylon szál vége látszik. Hátulról nézve szintén jól megfigyelhető a tüskék rögzítésére szolgáló fémlapnak megfelelő idom.

Ami más: például az említett nylon szál, a színes damil, aminek fő funkciója, hogy minél több fényt gyűjtsön össze és vezesse a célzó tüske hegyéhez, hogy rosszabb látási viszonyok közt is látható legyen a tüske csúcsa. Minél hosszabb ez a nylon szál, annál több fényt bír összegyűjteni. Elérkezhet persze a napnak az a szakasza, amikor önmagában kevés volna bármilyen hosszúságú damil, és egy fényforrás szükséges a tüskék hegyeinek láthatóvá tételére. A hagyományos irányzékoknál egy illuminátorral világították meg a tüskéket. Jelenleg nem a tüskéket közvetlenül, hanem ezeket a nylon szálakat világítják meg, ami lehetővé teszi, hogy a fényforrás rejtve maradjon. A fényforrás/illuminátor elhelyezése az irányzékon többféle is lehet. Vagy valahol a tüskéket is magában foglaló házban, vagy akár az irányzék rögzítési pontjához közel, ilyenkor van szükség a képen is látható damil-elvezetésre.

Más még az egész szerkezet rögzítése is. Sőt, az egész szerkezet váza is. A mai irányzékok esetében a tüskéket magában foglaló ház önmagában is állítható függőlegesen és vízszintesen is, míg a tüskék függőlegesen a házon belül. És természetesen a tüskéket védi a ház. De ennek a kör alakú védőpalástnak a célzásban is van szerepe a peeppel együtt.

Az irányzékban lehet egy, vagy több tüske. Egy tüske esetén persze meg kell tanulni, hogy a különböző céltávolságok esetén mennyivel kell a tüske hegyének a célponttól lejjebb, vagy feljebb lennie. Több tüske esetén viszont lehetőség van a tüskéket különböző céltávolságokhoz beállítani.

A tüskék lehetnek vízszintesen rögzítve, ahogy a fenti képeken is látszik, de lehetnek függőlegesen is,  ahogy jelenlegi irányzékomban.

A képen egy függőleges tüske-elrendezésű, de régebbi modell, egy Torphy Ridge Matrix látható.

Az irányzékok egy részén vízmérték is van, ami segít az íjat függőlegesen tartani célzáskor.

A különböző irányzékok szabályozása is többféle lehet. Az egyszerűbbekhez valamilyen csavarhúzó, vagy imbuszkulcs szükséges, a drágábbaknál már kézzel is könnyen kezelhető csavarokkal oldják ezt meg, illetve létezik olyan rendszer is, ami azt ígéri, hogy a két legfelül lévő tüske beállításával a többi is automatikusan a helyére kerül.

2013.11.16-i bejegyzésemben már írtam a kétféle tüskeelrendezés jellemzőiről, most nem ismétlem meg. :)

Léteznek más, optikai elemeket is tartalmazó felépítésű irányzékok is, de azok messze nem ilyen elterjedtek.

És el is jutottunk a peephez, ami alapvetően egy lyuk az íj idegében, amin keresztül látszik az irányzék.

A képen egy Allen automata peep látható. Automata, mert egy gumipertli segítségével mindig a helyes állásban van célzáskor, nem fordul el. A képről már a peep használatának a módja is sejthető.

Persze, ezeknél a Fletcher peepeknél jobban látszik a lényeg, vagyis a lyuk az idegen. :)

A peep lyukának célszerű olyan átmérőjűnek lenni, hogy célzáskor azon belül éppen látsszon az irányzék külső körpalástja. Vajon szükséges kifejtenem, miért? Rengeteg magyarázó video érhető el erről a témáról a neten.

A maradék további felszerelésekről legközelebb.

Az íjhoz szükséges felszerelések 3.

Legutóbb a oldógépnél (release) hagytam abba. Hol is kezdjem?

Miért van rá szükség?

Olvasatomban első sorban biztonsági okokból. Oldógépet használva ugyanis kicsi az esélye, hogy a helytelen kéztartás (a húzó kezet értve alatta) az ideg leugrását eredményezze a csigákról. Még a második posztomba illesztettem is egy oktatóvideót erről a "balesetről". De ez csak a legdurvább hiba, amit el tudok képzelni.

További hiba lehet például, hogy egy fizikai erőnlétünket meghaladóan erősre állított íj esetében egy fél kihúzás során kisebb valószínűséggel engedjük el az ideget, megkockáztatva ezzel egy nyílvessző vaktában ellövését. Oldógép használatakor ilyen esetben azért izomból automatikusan lassítjuk az íj leeresztését, feltéve, ha véletlenül nem oldjuk az oldógépet. Puszta kézzel nehezebb ezt a folyamatot kontrollálni.

Aztán ott van az a körülmény is, hogy az íj idege azért kellően vékony ahhoz, hogy kihúzáskor erősen vágjon, ami persze megfelelő kesztyűvel kivédhető, de az az ujjakra ható nyomás elosztásával a tapintást is tompítja, ami akár szintén akaratlan oldáshoz vezethet. További szempontként azt is érdemes a puszta kezes lövészet esetén figyelembe venni, hogy a csigás íjak jellemzően rövidebbek, mint a hagyományos íjak, így az íj geometriájából adódóan a húzó ujjakat nem csak simán vágja, hanem egymáshoz is szorítja az ideg, ami szintén nem túl kellemes érzés.

Végül - legalábbis most - további előnye az oldógépeknek, hogy kevésbé tudjuk velük elrontani a lövést, ugyanis oldáskor az idegre oldalirányban biztosan nem fejtenek ki nyomást, amit azért puszta kézzel könnyű összehozni kellő odafigyelés hiányában.

Milyen is egy oldógép?

Sokféle létezik ezekből is, de most az egyszerűség kedvéért osszuk őket két fő csoportra.

Vannak a vadászat céljára kialakítottak, amiknél a mechanika egy csuklópánthoz van rögzítve, és vannak a céllövőknek szánt oldók, amik elsőre egy boxerre emlékeztetnek, csak ezeket az íjász a markában tartja, nem pedig az ujjaira húzza.

Példa mindkettőre:
Tru-Fire Buckle Black Foldback

Scott Exxus

Természetesen ezeken az főbb irányokon belül további változatok is léteznek. A céllövő oldógépek esetében az oldási mód szerint két főbb csoport van, az egyik - mint például a képen is - az, amelynél az íjász a hüvelykujjával egy kart lenyomva oldja a szerkezetet. A másik esetben - ha jól értem a neten talált videókat - a húzás végén a húzó kéz csuklójának függőleges elmozdulása old, ami arra vezethető vissza, hogy egy bizonyos távolság után anatómiai okok miatt már nem lehet tovább egyenesen húzni az ideget, vagyis a húzó kéz és az ideg által bezárt szög megváltozik, amit a szerkezet érzékel. (Bocsánat a bizonytalanságért, de élőben nem volt még szerencsém ezt kipróbálni. Remélem, olvasóim között lesz, aki tudja ezt pontosítani, vagy javítani, ha szükséges.)

A csuklópántosok között lehetséges csoportosítás, hogy a pánt hogyan záródik. Tépőzárral, vagy csattal. A tépőzár előnye például, hogy "fokozatmentesen" állítható, vagyis bármilyen csuklóra pontosan illeszthető. Hátránya viszont, hogy esetleges, sikerül-e minden alkalommal ugyanolyan állásban rögzíteni, így alkalomról alkalomra változhat az elsütő szerkezet távolsága a kéztől. További hibája, hogy a csukló mozgatásakor, vagy amikor megfeszül, a tépőzár hajlamos a recsegésre, ami vadászat során nem túl előnyös zaj. A csatos rögzítésű ellenben minden alkalommal azonos állásban rögzíthető, de nem biztos, hogy sikerül megtalálni a megfelelő állást a csukló vastagságához (ezen lehet segíteni egy lyukasztó és kalapács alkalmazásával). És nem zajos.

A csuklópántos oldógépeket csoportosíthatjuk úgy is, hogy a szerkezet milyen módon kapcsolódik a csuklópánthoz. Lehet merev (természetesen ez is lehet sokféle konstrukció), mint például a fenti képen, vagy zsinóros, esetleg hevederes. Ez utóbbiak nyugalmi állapotban, amikor éppen nem rendeltetésének megfelelően használjuk, kevésbé zavarnak a különböző tevékenységekben, illetve a zsinór, vagy a heveder hossza egyszerűen szabályozható. A merev rögzítésűek is lehetnek szabályozható, vagy fix hosszúságúak, de a merev kapcsolódás is lehet fixen rögzítve a csuklópánthoz, vagy mint a fenti képen, egy gyűrűhöz is kapcsolódhat, ami hasonlóan kényelmes megoldás, mint a zsinóros rögzítés.

És végül további csoportosítási lehetőség, hogy milyen felépítésű az a rész, ami az idegre csatlakozik. Ez persze nem  csak a csuklópántos modellekre, hanem mindegyikre igaz. Lehet egy billenő kampós, aztán lehet egy csipeszhez, vagy fogóhoz hasonlító szerkezet, aminek vagy mindkét fele, vagy csak az egyik mozog.

Most az elsütő billentyűk lehetséges formáira ki sem térek.

Jelenleg ilyen oldógépem van:

Ez egy T.R.U. Ball Outlaw. Csatos, zsinóros, a "fogó" mindkét fele nyílik. Egyébként a T.R.U. Ball oldógépeinek jellemzője, hogy az elsütőbillentyű elengedésekor automatikusan visszazár a szerkezet. A korábban használt PSE Caliper esetében a hátrahúzott elsütőbillentyű úgy is marad, a "fogót" a billentyű visszatolásával lehetett zárni. Egyébként ez utóbbi rendszer az elterjedtebb.

Íme:

A drágább oldógépek szétszedhetőek, és az oldáshoz szükséges erő állítható.

Hát ennyit az oldógépekről.

Ha ennyi felszerelésünk van, akkor akár már használni is tudjuk az íjunkat. De a használati értéken sokat javít egy irányzék rendszer, és egy stabilizátor. Ezekről majd legközelebb. A felszereléseket nem is taglalnám tovább, a többi inkább már használati cél, és egyéni ízlés kérdése. Aztán a későbbiekre tervezem még, hogy kicsit körbejárom az íjászat, fizikai vetületét is, vagyis azt, hogy mely izomcsoportokat használjuk, melyek hatnak még ki a lövésre, ezek milyen módon erősíthetők. Aztán tervezem még, hogy elelmélkedem kicsit a lövészet előtti bemelegítés szükségességéről is. Talán kissé nagyra törő tervek, de szerintem érdekes lehet ez is.

Megjegyzés 1.: Úgy érzem, időnként muszáj megadni az angol elnevezését is annak, amiről írok, mert a neten ezekre keresve lehet a legtöbb információhoz jutni, ráadásul a magyar megfelelői néha igencsak döcögősek. Eddigi tapasztalataim szerint a csigás íjakkal kapcsolatos kifejezések még nem egységesedtek a magyar nyelvben, hiszen sokkal többféle alkatrész, tartozék, és kis bigyó jöhet szóba, mint a hagyományos íjak esetében.

Megjegyzés 2.: Gyakran az angol elnevezések tükörfordítása totál hülyén hangzik, de több ilyenre hallottam már jó magyar elnevezést. Pl: kisser button - szájgöb. De a D-loop-ra nem tudok igazán jó elnevezést, csupán jobb híján nevezem elsütő fülnek (ez az előző bejegyzésemben volt téma). Egyszer talán meg kellene próbálni összegyűjteni az összes ilyen angol elnevezést, és a magyar megfelelőit.

Az íjhoz szükséges felszerelések 2.

Hát akkor folytassuk!

Tehát van egy íjunk, és vannak vesszőink. A régi időkben ennyi nagyjából elég is volt ahhoz, hogy kedvünkre lőjük a nyilainkat mindabba, amibe csak akartuk. Habár azért egy hagyományos íj esetében is van még szükség pár dologra.

Például idegre az íjon. A csigás íjakon ugyebár ez adott, tennivaló legfeljebb akkor van vele, amikor waxoljuk, vagy cserére szorul, egyébként állandóan a helyén van. A hagyományos íjaknál viszont az ideget, (vagy húrt) viszont a lövészet előtt fel kell helyezni az íjra, majd a lövészet végeztével célszerű levenni, megelőzve az íj elfáradását a folyamatos feszített állapot miatt. Ezt az ideg-felhelyezést nevezzük az íj felajzásának. Ennek is meg van a biztonságos technikája, nem túl bonyolult.

A csigás íj azonban folyamatosan felajzott állapotban van. Persze az íj anyaga ettől nem fárad el úgy, mint a fából készült íjak esetén.

Szóval van íjunk felajzva, nyílvesszőnk, mi is kell még?

Minimum két további dolog. Egy kifutó, és egy göb. A kifutó az a szerkezet, amin a vessző siklik végig lövéskor, a göb pedig egy göb az idegen (milyen meglepő!), ami arra szolgál, hogy a nyílvesszőt mindig azonos helyen illeszthessük az idegre. Nélküle esetleges lenne, hogy hová száll a vessző, ugyanis nehezen tudnánk mindig azonos módon kilőni, hiszen a vessző vége lejjebb, vagy feljebb esne az íj középpontjától.

Persze ezek a dolgok sem ennyire egyszerűek egy csigás íj esetében.
Például, hogy egyáltalán szükséges a kifutó, nem pedig az íjat tartó kézen siklik végig a vessző lövéskor, mint a hagyományos, tradicionális íjak esetében. Ennek oka azonban hamar világossá válik, ha egy pillantást vetünk bármely csigás íj testére, amin van egy formázott markolat, ami a tartótámasztó kéz-be illik, a markolat fölött az íj teste pedig elvékonyodik, sőt egy többé-kevésbé homorú ívben el is távolodik az íj középvonalától, éppen azért, hogy a kifutót fel lehessen rá úgy szerelni, hogy a nyílvessző mégis a középvonalon haladjon át. Ami a lényeg tehát, a tartó kéz viszonylag távol esik a vesszőtől. Természetesen ha nem így lenne, akkor is csak egy komolyabb kesztyűben bírná elviselni az íjász a sikló vessző súrlódását és a tollak ütését, hiszen egy csigás íj általában lényegesen gyorsabb a hagyományos íjaknál, továbbá a vesszők, a tollak is masszívabbak. Tehát a lényeg: kifutóra szükség van.

Korábban már írtam, milyen kifutó is volt a PSE Stingeren. Egy 3/4 karikába rakott szőrkefe. :) Ez egy vadászathoz kitalált kifutó. Csendes, a vesszőt fixen a helyén tartja lövés előtt és alatt, vagyis nem esik ki belőle semelyik oldalra. Léteznek más felépítésű kifutók is hasonló funkcionalitással, de a népszerűsége a szőrös verziónak éppen azt bizonyítja, hogy ebben a műfajban ez a legmegbízhatóbb, legigénytelenebb megoldás, ami ugye terepen rendkívül előnyös.

A "szőrös" kifutón kívül még kétféle működésű kifutó létezik, bár ezekre külön-külön ezerféle forma kapható.

A legegyszerűbb az a rendszer, ami fixen alulról, pici felületen támasztja alá a vesszőt egy pici vájattal, hogy lövéskor ne másszon el oldalra. A támaszték lehet egy merev szög, vagy egy rugalmas acéllap.
A képen lévő darabon két acéllap is van.

Ezeknek a kifutóknak az a fő hibájuk, hogy a vessző nagyon könnyen leeshet róluk akár az íj kihúzásakor, akár célzás közben, és a lövést is ezekkel a legkönnyebb elrontani. Céllövészetre viszont tökéletes. Nincsenek mozgó alkatrészei, és ha pontosan be lett állítva, valamint az íjász is kellő gyakorlattal rendelkezik, akkor ezen biztosan nem fog múlni a pontos találat. A vessző végig támasztva van, amíg el nem hagyja az íjat, minimális az érintkező felület, így a súrlódás sem jelentős, valamint a tollak sem akadhatnak el benne, szóval a célnak tökéletesen megfelel nyugodt körülmények között.

Önkényes csoportosításom szerint következő kategória az, amelyikbe a "szőrös" kifutó is sorolható. Ugyanerre a problémára - vagyis hogy a vesszőt folyamatosan a helyén tartsa - egy másik megoldás látható a következő képen.

Szerintem ez kicsit problémásabb, mint a szőrös, mivel az nem érzékeny arra, hogy a vessző tollai éppen hogyan állnak az íjhoz képest, míg ez utóbbi esetben arra is kell figyelni, hogy a vesszőket helyesen illesszük az idegre, ellenkező esetben a tollak valamelyike elakadhat a kifutó valamelyik részében, ami a célzás pontosságára nem túl jótékony hatású.

A harmadik nagy csoport, a billenős (drop-out) kifutók. Ezek készülnek céllövőknek, valamint vadászoknak is. Több előnyük is van. Például kicsi a súrlódó felület, a vesszőt biztonságosabban támasztják alá, mint az első csoportba tartozó kifutók, valamint csak addig támasztanak, amíg a vessző az ideget el nem hagyja, aztán lecsapódnak, így a vesszőt semmi nem lassítja, és a tollak sem akadhatnak el semmiben. Hátrányuk viszont a beszabályozás bonyolultsága, illetve a mozgó alkatrészekből eredő nagyobb karbantartás igény. Persze azért itt most nem kell nagy dolgokra gondolni. A beszabályozás igazából így sem túl időigényes.

Példa egy egyszerűbb megoldásra,

és egy olyanra, amit vadászoknak ajánlanak, ahol a vesszővel érintkező felületek hangcsillapító bevonatot kaptak, valamint egy további fém pálca segít a vesszőt a helyén tartani lövés előtt, vagy olyan pozícióban is, amikor az íj nem függőleges, például magaslesen.

Végül egy egészen ötletes megoldás a "szőrös" kifutó kitalálóitól:

Érdemes megnézni a működését bemutató videót is. (Valamiért ezt most nem bírom normálisan beilleszteni, de itt a link:)

http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=d-G3fJJV_OU

És most elérkeztünk a göbhöz.

Ez egy gombóc az idegen, ami alá (vagy fölé, ez ízlés dolga) közvetlenül illesztjük a vessző végén lévő nockot. Ezt a hagyományos íjak esetén is alkalmazzák.

De most jöjjön egy csavar.

Egy korábbi postban már írtam, hogy csigás íjhoz biztonsági megfontolásokból célszerű elsütőt/oldógépet használni. Lehet persze hagyományos stílusban, puszta kézzel is kihúzni az íjat, de az azért némi bátorságot is igényel, és rengeteg odafigyelést.

Adott tehát az oldógép, amit rá lehet csatolni a húrra is közvetlenül, de csendesebb megoldás az elsütőfül (D-loop), vagyis egy zsinórhurok használata. Az elsütőfül gyakorlatilag kettős funkciót lát el, egyrészt ugyebár csatlakozó az oldógépnek, valamint a göb szerepét is átveszi, ugyanis a zsinór két vég úgy van jó szorosan rákötve az idegre, hogy közöttük éppen elfér a nock, ráadásul az idegen nem is túl könnyű elmozdítani. Íme:

Persze lehet ezt göbbel is kombinálni, így:

Most következne az oldógépek bemutatása, de ezt majd legközelebb.

Zárásul egy kérdés:

Vajon abban a hidegben, ami mostanság Amerikában és Kanadában van, vajon használhatók az íjak biztonsággal? Tudja valaki?